Gazdaság, társadalom, média

Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) elnöke a résztvevők köszöntése után először azokra a témákra tért ki, amelyekről nem lesz szó ezen a konferencián. Ilyen például az olvasásra nevelés, amelyről korábban több alkalommal is beszélt a szakma. Ennek feladatait ma már jól kezeli az MLE, az egyesület létrehozta felnőttnevelési intézetét, dolgozik a programok akkreditációján, amelyekben már negyvenezer diák vesz részt. Nem esik szó ez alkalommal a papír- és nyomdaiparról, de azért tudható, a papír és az internet nem egymást kizáró fogalmak. Miközben az internet jelentősége nő, még mindig naponta több mint négy­százmillió ember forgat újságot. Ezúttal nem központi téma a hirdetéspiac sem, amelyről külön konferenciákat tart a szakma. „Szó lesz viszont arról, hogy ma már az utak leggyakrabban az online világába vezetnek. Beszélünk megélhetésünk egyik fontos kérdésérôl, a terjesztésrôl, és az új módszerek áttekintésével igyekszünk megismerni egymás legjobb megoldásait. Innováció, alkalmazkodás, kreatív megoldások – ezek azok a hívószavak, amelyekben az egyre inkább médiaházakból álló magyar lapkiadószakmának el kell mélyednie a megújuláshoz” – mondta Kázmér Judit.

(...)

„Most már tényleg megkerülhetetlen az online”
– hangsúlyozta Gáspár Miklós elôadásában, amelyben egyrészt a még kételkedőket próbálta meggyőzni az internet fontosságáról a sajtó jövője szempontjából, másrészt pedig a tavalyi esztendő fő trendjeit és az idei év várható folyamatait foglalta össze. A Pressflex Kft. ügyvezető igazgatója, több WAN-tanulmány szerzője az egyik legnagyobb problémának azt látja, hogy a sajtó munkatársainak egy része a sajtó halálhírét kelti, míg a többiek a homokba dugják a fejüket. A helyes út a két megközelítés között van: az internetnek köszönhetően a szerkesztőségek anyagai ma több olvasóhoz jutnak el, mint tíz éve, míg a nyomtatottpéldány-számok csökkennek, a világhálón keresztül új olvasókat nyernek meg maguknak az újságok.
Ahhoz azonban, hogy ebben a hírversenyben megállják a helyüket, a szerkesztőségeknek is fel kell venniük az internet kívánta tempót: gyakori frissítések, rövidebb anyagok, blogok, olvasói hozzászólások és általában az olvasói tartalom integ­rá­lása. A magyar sajtó munkatársainak alkalmazkodóképessége meg­­lehetősen alacsony fokú, sokan „kibekkelésre játszanak”.
A kiadók feladata a munkatársak hozzáállásának megváltoztatása – mert e nélkül a honlapok elavulnak, és az olvasók elpártolnak egyéb, modernebb tartalomszolgáltatókhoz.
Helyesen alkalmazva a lehetőségeket az internet új esélyeket kí­nál az újságoknak. „Mikor tudtuk a televíziókkal felvenni a ver­senyt? – kérdezte az előadó, utalva a világháló multimédiás le­he­tőségeire. – Az internetnek köszönhetően ezt most megtehetjük.”
Gáspár Miklós Gulliverhez hasonlította újságokat, amelyeknek nem egy hasonló versenytárssal, hanem az interneten ilyen-olyan hon­lapot fenntartó sok „lilliputival” kell felvenniük a harcot. Ha azon­ban a weboldalainkon az olvasóknak is megadjuk a le­he­tő­séget tartalom feltöltésére (hozzászólások, blogok, vi­deók), „a lilli­putiakat a saját hadseregünkbe sorozhatjuk be” – mondta. Az ol­vasói tartalom által generált forgalom pedig növeli a hirdetés­ként értékesíthető felületek számát anélkül, hogy a szer­kesztőségnek a tartalom elôállításáért bármit is tennie kellene.
A tavalyi év fő trendje a közösségi média hihetetlen térnyerése, amelynek eredményeképp közel megduplázódott az interneten elérhetô tartalom mennyisége – hangsúlyozta Gáspár Miklós. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal jobban meg kell küzdenünk a fogyasztóink figyelméért. „Olvasóink versenytársainkká váltak” – mondta, hozzátéve, hogy ugyan a személyes és a közösségi honlapok legtöbbje nem tarthat számot sokak érdeklődésére, de számos ilyen weboldal aggregált hatása már jelentős lehet.
A közösségimédia-honlapokon teljesen más hirdetési típusoknak van sikerük, mint a hagyományosakon – osztotta meg Gáspár Miklós a résztvevőkkel cégének amerikai tapasztalatát. A Pressflex által ki­fejlesztett és üzemeltetett blogads.com szolgáltatás az Egyesült Ál­lamokban az elmúlt öt évben piacvezető blogos hirdetési há­ló­zat­tá vált. Több mint 1600 blogon lehet hirdetéseket vásárolni a rend­szeren keresztül, köztük olyan nagyokon, mint a Perez­Hilton.com vagy a Daily Kos. A sikeres hirdetésekben sok a link, a képek humorosak, esetleg önironikusak, a szó pozitív értelmében amatőrök a képek – azaz a hirdetés is beleillik a blog vagy más közösségimédia-tartalom zsánerébe. Ha az újságok ezt megértik, és figyelembe veszik ezeket a trendeket a hirdetések elkészítésekor, a megelégedett ügyfelek nagyobb eséllyel fognak visszatérni.
„Ha nem dugjuk homokba a fejünket, az internet nagy lehetőség. De ha nem fogadjuk el és nem fogadtatjuk el kollégáinkkal, hogy változni muszáj, szép lassan lehúzhatjuk majd a rolót” – fejezte be az előadó.

 http://lapkiadas.hu/index.php?page=cikk&id=50

 





The Pressflex Services:

Testimonials

The OECD Observer magazine has jumped from being invisible to being highly ranked on the world’s main search engines. Pressflex has done what it said it would do when we teamed up in 1999.

Rory Clarke Editor, OECD Observer
www.observateurocde.org

more

What's new?